Támogatások

Futó nagykövet
Fix támogatások
1638 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
1638 lej

Nagyköveti motiváció

Mert szívügyem a kultúra, ezért is vállaltam a Mini Jazzfesztivál Egyesület és Szilágyi Nóra felkérését, és mert nagyra értékelem a Csíkszeredai Jazzfesztivált, hogy egyre színvonalasabb, elhozza kisvárosunkba a minőségi zenét, megteremtődik a fesztiválhangulat, és megadja a nyár ízét. Abban szeretném támogatani az Egyesület munkáját, hogy minőségi programokat tudjon megvalósítani és életben tartsa a jazz-élményt.

A képviselt projekt célja

Kedves Támogatónk! Egyesületünk annak idején azzal a céllal jött létre, hogy segítse az akkor indult "Mini" Jazzfesztivál fejlődését. Akkor még mini volt a fesztivál, most viszont a nagy nemzetközi fesztiválok között tartják számon. Ez volt a cél, elértük, sok sok munkával és tamogatással. Idei céljaink között szerepel, hogy ha már ilyen sok emberrel megszerettettük a jazzt, akkor év közben is tudjunk valamit nyújtani, ne csak fesztivál ideje alatt. Első partnereink ebben az ANT vezetői, akik a helyszínt biztosítják, illetve az eddigi kísérő rendezvényeket támogatták. A program kapcsan befolyt összegeket a fellépők tiszteletdíjára fordítanánk, továbbá hangosításra, és koncertek szervezésére, amelyekre legalább kéthavonta szeretnénk sort keríteni a Jazzfesztivál előtti és utáni hónapokban.
4 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
1388 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Mihály Réka50 lejfizetésre vár
Otto Gunther50 lejfizetve
Csiszer Andras250 lejfizetve
Kedves Péter20 lejfizetve
Xántus Szidónia50 lejfizetve
Xántus Szidónia50 lejfizetve
Ilyés Ágota50 lejfizetve
Péter-Butyka Hanna50 lejfizetve
Zsolt Zolya200 lejfizetve
Dinu Katalin Dalida50 lejfizetve
Dinu Katalin Dalida50 lejfizetve
Prigye Kinga11 lejfizetve
Tánczos Levente-József10 lejfizetve
Harai Zsuzsanna49 lejfizetve
Szőke Domokos100 lejfizetve
Bakó Mária50 lejfizetve
KÁNYA Imre88 lejfizetve
Hanner Erika50 lejfizetve
Molnár Emőke50 lejfizetésre vár
Miklós-Földi Zsuzsa50 lejfizetve
Xántus Szidónia100 lejfizetésre vár
Mathe Angela50 lejfizetésre vár
Spasov-Nagy Melinda50 lejfizetve
ERŐSS Zsolt10 lejfizetve
SÁRKÁNY LAURA100 lejfizetve