
Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások960 lej
Kilométeres támogatások-
Összes lehetséges támogatás960 lej
Nagyköveti motiváció
Tavasztól őszig a sportolás számomra a biciklizést jelenti. A Fuss neki! kezdeményezés a komfortzónámból való kilépés, jégtörőnek számít abból a szempontból, hogy csatlakozzak a szülőfalumhoz, a közvetlen környezetemhez, és aktív tagja legyek.
A képviselt projekt célja
Az érdeklődők így a fizikai mozgáson túl, a technika segítségével időutazókká válhatnak.
Elsősorban a térség fiataljaival szeretnénk megismertetni a régi idők híres, egykor mezővárosi rangon szereplő települését. Emellett törekednénk arra, hogy projektünk olyan turisztikai attrakcióvá váljon, mely minden erre látogatót ösztönözne az időutazásra.
A kivitelezéshez szükséges feldolgozásra váró anyagot (több mint 1600 fényképet és iratot) egy lelkes csíkszentmártoni hölgy, Both Magdolna már begyűjtötte, azonban a technikai rész beszerzéséhez számítunk a segítségetekre!A szükséges kellékek, melyekért futva/kerékpározva szeljük a kilométereket: egy számítógépes program, továbbá QR kódokkal ellátott útjelző táblák.
20 km
Vállalt teljesítmény
20 km
Teljesített táv
960 lej
Teljes támogatások összege
Támogatások
Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
---|---|---|---|
Méhes József | 20 lej | fizetve | |
EVA BOCSKOR | 50 lej | fizetve | |
SASS VERONIKA | 25 lej | fizetve | |
Hozó Teréz és Csaba | 20 lej | fizetve | |
Szép Éva | 40 lej | fizetve | |
Lacz Vilma | 10 lej | fizetve | |
Tamás Klára | 10 lej | fizetve | |
Veress Erzsébet | 50 lej | fizetve | |
Gothárd- Kis Szabolcs | 20 lej | fizetve | |
Gáll Csaba | 50 lej | fizetve | |
Boros Beáta | 30 lej | fizetve | |
Bodo Mónika | 10 lej | fizetve | |
Szávuly Gellèrt | 20 lej | fizetve | |
Lorincz Anita | 5 lej | fizetve | |
Kastal Timea | 20 lej | fizetve | |
Ferencz Ildikó | 10 lej | fizetve | |
Molnár Mónika | 10 lej | fizetve | |
Györgypál Céci | 100 lej | fizetve | |
Onodi Tímea | 10 lej | fizetve | |
Kinda Robert | 150 lej | fizetve | |
GK N | 20 lej | fizetve | |
Kókuszos Csigusz | 50 lej | fizetve | |
Balogh Orsolya | 20 lej | fizetve | |
Bándi Kinga | 10 lej | fizetve | |
Hozó Csilla | 100 lej | fizetve | |
Szőcs Arnold | 30 lej | fizetve | |
Szebeni Beata | 15 lej | fizetve | |
Szurkos Johanna | 15 lej | fizetve | |
Bogdan Istvan Robert | 25 lej | fizetve | |
Marton Erika | 10 lej | fizetve | |
Both Magdolna | 5 lej | fizetve |