
Futó nagykövet
Fix támogatások2435 lej
Kilométeres támogatások-
Összes lehetséges támogatás2435 lej
Nagyköveti motiváció
Soha ekkora szükségünk nem volt közösségekre, közös cselekvésre, mint ezekben az időkben, és ha ez néhanapján átlépi a bennünket egymástól elválasztó földrajzi, etnikai, életmód- vagy vagyoni határvonalakat, azokat a kezdeményezéseket különösen meg kell becsülnünk. Éppen ezért én most nem kizárólag a csíksomlyói roma gyerekekért állok be a Right Egyesület mögé, hanem azért, hogy ezzel e segítő munkát támogassam. Hogy megbizonyosodjam: eljut, el tudjuk juttatni Orsinak és munkatársainak azt az üzenetet, hogy köszönjük, értékeljük, és vagyunk sokan, akik ott állunk láthatatlanul mögöttetek, és amivel tudunk, igyekszünk megkönnyíteni e munkát.
Éppen ezért: minden petákod, amivel beszállsz a 12 gyerek idei sítanulásába, kettőt ér: egy megy a gyerekeknek, egy pedig – szimbolikusan – Orsinak és csapatának.
A képviselt projekt célja
A CséBé csapat 2021 tavaszán alakult futócsapatként az abban az évben - a csíksomlyói roma telepen - történt tűzeset károsultjaiból. Kezdetben felnőttek jártak a heti három alkalommal tartott futóedzésekre, később a gyerekek és kamaszok is csatlakoztak. Ma több, mint negyven gyermek és kamasz vesz részt a foglalkozásokon. Edzőjük Csata Orsolya, aki a magyarországi ultrafutó, Makai Viktória edzéstervei alapján tartja az edzéseket. A kezdeti futóedzések kiegészültek más tevékenységekkel is. Ma már van úszóedzés, robotika óra, de gyakran járunk koncertekre, múzeumba, színházba a gyermekekkel. A CséBé anyagi támogatására jött létre a Right Egyesület, adományokból és pályázatokból finanszírozzuk a költségeket. Nagy álmunk, hogy a csapat egy része (12 gyermek) megtanuljon síelni, de ehhez teljes felszerelésre és ruházatra, valamint edzőkre lesz szükség. Mindeddig nem volt erre keretünk, de majd most, a FussNeki! projektnek köszönhetően talán lesz. Előre is köszönjük, ha segítesz ebben!
10 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
2435 lej
Teljes támogatások összege
Támogatások
Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
---|---|---|---|
Miklós István Ottó | 100 lej | fizetve | |
Geambasu Réka | 40 lej | fizetve | |
Szabó Levente | 150 lej | fizetve | |
Kormos Katalin | 100 lej | fizetve | |
S L | 50 lej | fizetve | |
Tóth Szabolcs | 100 lej | fizetve | |
ORSOLYA-BLANKA ARROS | 100 lej | fizetve | |
Kis Ioan | 300 lej | fizetve | |
SALLO ILDIKO | 50 lej | fizetve | |
Dániel Botond | 100 lej | fizetve | |
Andrea Sólyom | 50 lej | fizetve | |
Geambașu Réka (barátok) | 450 lej | fizetve | |
Haba Tünde | 30 lej | fizetve | |
Vallasek Julia | 100 lej | fizetve | |
PAKOT AGNES | 100 lej | fizetve | |
Bartha Zsuzsanna | 100 lej | fizetve | |
Orbán Márta | 100 lej | fizetve | |
É A | 15 lej | fizetve | |
Szakály Attila | 200 lej | fizetve | |
Balazsi-Pal Agnes | 200 lej | fizetve |