Támogatások

Futó nagykövet
Fix támogatások
1900 lej
Kilométeres támogatások
300 lej
Összes lehetséges támogatás
2200 lej

Nagyköveti motiváció

Sziasztok! Tavaly óta közelebb kerültem a Csíki Waldorf Egyesülethez. Látván, hogy ez a kerék sem magátol forog, úgy döntöttem, támogatom az egyesületet, ahogy tudom. Most például az lesz, hogy szaladok egy kicsit, hátha ezáltal meggyőzök valakit, hogy vegyen egy széket, egy villanykapcsolót vagy egy négyzetméter szigetelést a tavaly beszerzett iskolaépülethez. Aki segíti az egyesületet, annak előre köszönöm a fáradtságot.

A képviselt projekt célja

A csíki Waldorf közösség tavaly nagyot álmodott és célul tűzte ki egy épület megvásárlását, amelyben helyet kap egy osztályterem és egy tanári szoba. A hihetetlen összefogásnak köszönhetően sikerült megvásárolni egy 66 m2 alapterületű faszerkezetes épületet. Szeretnénk, ha idén ősszel a gyermekek már ebben az épületben kezdhetnék a tanévet. Ehhez szükséges az épület hőszigetelése, fűtésrendszer beszerelése és egyéb simítási munkálatok elvégzése. Idén mi ezért futunk és ehhez kérjük a közösség támogatását.
10 km
Vállalt teljesítmény
10.52 km
Teljesített táv
2195.6 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Szauter-Sebestyén Erika20 lejfizetve
Csukas Barna50 lejfizetve
Sallo Csaba40 lejfizetve
Henter Hunor30 lejfizetve
Orbàn Mária100 lejfizetve
Jére Attila50 lejfizetve
André Zsuzsánna50 lejfizetve
Szauter-Sebestyén Erika20 lejfizetésre vár
Kovács László50 lejfizetve
Bartis Csaba50 lejfizetve
Csiszár Szabolcs50 lejfizetve
Orbán László Attila50 lejfizetve
Orban Ferenc10 lejfizetve
Gidró Piroska50 lejfizetve
Biró Lilla-Csillag200 lejfizetve
Orban Regő, Panka, Máté100 lejfizetve
Szász János30 lejfizetve
Gostian-Bara Noemi30 lejfizetve
Kurta István50 lejfizetve
Rèka Felhàzi100 lejfizetve
Knopp Waldemar100 lejfizetve
Bartis Botond200 lejfizetve
Szőcs Zoltán100 lejfizetve
Szőcs Kinga100 lejfizetve
Orbán Lóránd100 lejfizetve
Tanko Emese100 lejfizetve
Ferencz Szilvia50 lejfizetve
Fulop Csaba50 lejfizetve