
Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások620 lej
Kilométeres támogatások-
Összes lehetséges támogatás620 lej
Nagyköveti motiváció
Amióta van egy kis családunk, azóta sokkal jobban megfigyeljük a körülöttünk lévő embereket.
Úgy gondoljuk, hogy igenis szükség van a lelki segítségre. Az itteni emberek még nem igazán nyitottak arra, hogy beszéljenek a problémáikról, segítséget kérjenek.
Sokan úgy érzik, hogy egyedül kell megoldaniuk az életben olykor felmerülő kihívásokat. Hisszük, hogy a lelki egészségünk éppen olyan fontos, mint a fizikai jólét. Ezért döntöttünk úgy, hogy támogatjuk a Mental Health Lab kezdeményezést.
A képviselt projekt célja
Célunk egy olyan biztonságos teret és közösségi kapcsolódási pontot nyújtani a (fiatal) felnőtteknek, ahol egymást támogatva körbejárhatjuk az életvezetés aktuális kérdéseit a mentálhigiéné mentén. Ahol felvértezünk egy (fiatal) felnőtt réteget azzal a rugalmassággal és bölcsességgel, hogy felfedezzék és az önismeretük gazdagítása által, irányíthassák életük történeti szálát. Az előadások a tudatosság és a személyes fejlődéssel kapcsolatos számos témát érintenek majd, beleértve az identitás/gyökerek, öngondoskodás, pályamódosítás, érzelmi intelligencia, reziliencia és szorongás témakörét. A műhelymunkákat mentálhigiénés szakemberek többek között művészetterápiás eszközökkel vezetik majd. Egy modern hős útja nem kevésbé rögös, mint az elődeinké. Az Áradat Egyesület szeretné a mentális egészség kultúráját építeni és az egyént és a környezetét bekapcsolni az Élet kultúrájába. 🌞
5 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
520 lej
Teljes támogatások összege
Támogatások
Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
---|---|---|---|
Kirmájer Erika | 50 lej | fizetve | |
Névtelen | 50 lej | fizetve | |
Rita Tanko | 50 lej | fizetve | |
Tiboldi Bea | 20 lej | fizetve | |
Varga Ágota | 50 lej | fizetésre vár | |
Kinga Karácson-Böjthe | 50 lej | fizetve | |
Szekedi Agota Anna | 50 lej | fizetve | |
Sebestyén Renáta | 20 lej | fizetve | |
Kovacs Emoke Dr | 10 lej | fizetve | |
Bedő Emőke | 50 lej | fizetésre vár | |
Zakarias Edit | 100 lej | fizetve | |
Ferencz-Hanke Réka | 90 lej | fizetve | |
Márton Eszter | 30 lej | fizetve |