
Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások415 lej
Kilométeres támogatások45 lej
Összes lehetséges támogatás460 lej
Nagyköveti motiváció
Nemrég olvastam Maggie Doyle: Ég alatt hegy fölött című könyvét, ami még jobban nyomatékosította bennem azt, hogy egy civil szervezet mi mindent képes elérni. És igen, nekünk is vannak Maggiehez hasonló, bátor, tetrekész, talpraesett szervezetépítőink. Nagyon nagy életbátorságnak tartom az ilyen civilszervezetek létrehozását és műkődtetését. Akiket nem mindig látunk, mert a szervezetfenttartás mellett, nem mindig jut idő a médiaszereplésekre.
A Care2Travel számomra egy csodaszervezte, mely kinyitja a Világ kapuját.
A gyerekek élménydúsabb, nyári angoltáboraiért tekerek idén.
Én ezáltal tudom Őket támogatni, és felhívni rájuk a figyelmet.
A képviselt projekt célja
12 év. Ennyi ideje működik a szervezetünk. És már az első év előtt is gyerektáborokat szerveztünk. Évről évre fejlesztjük, finomítjuk módszereinket és tevékenységeinket, de amivel mindig nehéz szembenézni, az a költégek fedezésének terhe. A labdákon és színes lufikon túl még nagy szelet az amit szervezetünknek fedeznie kell ahhoz, hogy a gyerekek egy jól megszervezett táborban gyakorolhassák és fejleszthessék angol tudásukat. Mi a "nagy szelet" mellé az idei FussNeki alkalmából a "labdákhoz, színes lufikhoz" és egyéb kellékek fedezéséhez szeretnénk pénzt gyűjteni.
15 km
Vállalt teljesítmény
20.7 km
Teljesített táv
477.1 lej
Teljes támogatások összege
Támogatások
Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
---|---|---|---|
Székely Kinga | 50 lej | fizetve | |
Simon Bernadett | 25 lej | fizetve | |
Pál Levente | 70 lej | fizetve | |
Levente Lutz | 33 lej | fizetve | |
Kolozsi Borsos Gábor | 3 lej | fizetve | |
Simon László | 50 lej | fizetve | |
Bálint Kinga | 30 lej | fizetve | |
Tiboldi Bea | 17 lej | fizetve | |
Böjte László | 30 lej | fizetve | |
Pál Melánia | 50 lej | fizetve | |
ERŐSS Zsolt | 10 lej | fizetve | |
Mihálydeák Klára | 50.00 lej | fizetve |