Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
420 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
420 lej

Nagyköveti motiváció

Bár a közmondás szerint, szégyen a futás, én azt gondolom ezúttal csak hasznos lehet. Nem áll tőlem távolt a sport, a mozgás és a civil szervezeti munka sem, ezért látom azt, hogy egy-egy projekt mögött milyen megfeszített munka folyik, nem beszélve az anyagi vonzatáról. Ez egy remek lehetőség, hogy támogassuk azokat a civil szervezeteket akik értünk, nekünk, szerveznek programokat, projekteket. Egy jó cél érdekében én azt látom meg kell futamodni, és ha már az ember ezt teszi, jobb ha a FussNeki keretein belül teszi mindezt, mintsem a szürke hétköznapokban. 😁

A képviselt projekt célja

A KALOT Egyesület 20 éve kínálja a Csíkban élők számára a népfőiskolai- és felnőttképzés helyi igényekre támaszkodó, szakmailag igényes, színes és széles skáláját. A KALOT-nál 2023 folyamán 4 tematikus területen, összesen 22 foglalkozásra, képzésre lehet jelentkezni: 1. Digitális kultúra (fotó, számítógépes grafika, kiadványszerkesztés, Webdesign, Photoshop), 2. Kézművesség (szövés, varrás, nemez, fonalgrafika, gyöngyfűzés), 3. Lélekápolás, lelki kultúra (lelkigondozói képzés, lelki egészség-klubok, önismereti csoportok, erőszak prevenciós foglalkozások, egyéni és csoportos lelkigondozás, lelkigondozói podcast), 4. Irodalom és zene (Olvasó- és klasszikus zenei klubok, foglalkozások). Munkánkban az motivál, hogy a csíki felnőttek számára a „lehetőségek univerzumának gazdagságát” szolgáljuk. Ebben az univerzumban lehetőség nyílik a találkozásra, kapcsolatépítésre, a pillanatok megélésére, a megértésre, az aha-élményekre, az alkotásra, az átalakulásra, a flowra, a katarzisra.
20 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
420 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Ravasz Helga100 lejfizetve
András Kinga10 lejfizetve
Keresztes Katalin5 lejfizetve
M. Ildikó20 lejfizetve
Dajka Kinga25 lejfizetve
Dajka Tünde50 lejfizetve
Alpar Fekete50 lejfizetve
Fekete Örs50 lejfizetve
Iszlai Erika25 lejfizetve
Istvan Nagy25 lejfizetve
ERŐSS Zsolt10 lejfizetve
Vizi Hajnalka50 lejfizetve