Támogatások

Futó nagykövet
Fix támogatások
1600 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
1600 lej

Nagyköveti motiváció

Azért szaladok, hogy ezzel segíthessek másoknak és kihívás elé állítsam magam. Remélem, hogy idén is egy sikeres és minőségi gitártábort tudnak szervezni.

A képviselt projekt célja

A gitároktatás terén a résztvevők képzése tudásuknak megfelelő szinten, kiscsoportos műhelymunkák keretében zajlik. A műhelyek különböző technikák és alapismeretek elsajátítását célozzák, például pengetések, ritmusgyakorlatok, akkordok, akkorddíszítések, zeneelmélet. A kezdők számára a pontos alapok lefektetése és gitározás örömeinek a megismertetése a cél, mindezt természetesen új dalok megtanulásán keresztül. A tábor 5 napja alatt a gitároktatáson túl a kikapcsolódás, a szórakozás is nagy hangsúlyt kap. Ezt segítik a közösséget kovácsoló játékok, workshopok, illetve a tábor helyszínéül szolgáló Boldog Özséb Ifjúsági Ház természetközeli környezete. Mindemellett különböző lelki programok által szeretnénk lehetőséget adni a résztvevőknek arra, hogy növekedhessenek a keresztény hitben, ami a mi közösségünk alappillére is. Az idén 10. születésnapját ünneplő tábor szervezői a Psallite Együttes tagjai, középiskolás, egyetemista fiatalok, tapasztalt gitároktatókkal kiegészülve.
5 km
Vállalt teljesítmény
5 km
Teljesített táv
1 600 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
de Bruijn Richard ?
1500 lej fizetve
Luka László
100 lej fizetve