Támogatások

Futó nagykövet
Fix támogatások
1356 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
1356 lej

Nagyköveti motiváció

Jelenlegi életszakaszomban nagyon fontos számomra a segítségnyújtás, ezen belül is főleg a fiatalok felkészítése az Életre. Az Áradat egyesület bármelyik programját teljes szívből támogatom de most pont a fiatal felnőttek a jelenlegi projektjük célcsoportja és hát egyből IGENT mondtam, hogy legyek a nagykövetük. Én csapatban szeretek dolgozni és hiszek a közösségek megtartó és fenntartó erejében. Aki közösség támogató az mindig érez egy belső erőt és biztonságot, hiszen támogatva van és ettől jobban tud szárnyalni minden téren. A Fuss neki eseményen a munkahelyi csapatommal fogok részt venni . Elkötelezett vagyok a munkámban, házasságomban, hitemben de a sportolásban is.

A képviselt projekt célja

Célunk egy olyan biztonságos teret és közösségi kapcsolódási pontot nyújtani a (fiatal) felnőtteknek, ahol egymást támogatva körbejárhatjuk az életvezetés aktuális kérdéseit a mentálhigiéné mentén. Ahol felvértezünk egy (fiatal) felnőtt réteget azzal a rugalmassággal és bölcsességgel, hogy felfedezzék és az önismeretük gazdagítása által, irányíthassák életük történeti szálát. Az előadások a tudatosság és a személyes fejlődéssel kapcsolatos számos témát érintenek majd, beleértve az identitás/gyökerek, öngondoskodás, pályamódosítás, érzelmi intelligencia, reziliencia és szorongás témakörét. A műhelymunkákat mentálhigiénés szakemberek többek között művészetterápiás eszközökkel vezetik majd. Egy modern hős útja nem kevésbé rögös, mint az elődeinké. Az Áradat Egyesület szeretné a mentális egészség kultúráját építeni és az egyént és a környezetét bekapcsolni az Élet kultúrájába. 🌞
1 km
Vállalt teljesítmény
1 km
Teljesített táv
1336 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
HARMOPAN munkaközösség296 lejfizetve
Péter Piroska20 lejfizetve
Szőke Gizella10 lejfizetve
Váncsa Melinda10 lejfizetve
Kovács István20 lejfizetve
Szőke Domokos100 lejfizetve
Todirut Adel50 lejfizetve
Kiss Ernő50 lejfizetve
László Hajnalka30 lejfizetve
Orsolya Madár20 lejfizetésre vár
Todor-Iszlai Enikő50 lejfizetve
Bálint Márta33 lejfizetve
Tiboldi Bea57 lejfizetve
Demeter Attila100 lejfizetve
Ottilia György10 lejfizetve
Bajko Miklos100 lejfizetve
Balázs Ildikó100 lejfizetve
Kelemen Imola25 lejfizetve
GAL-ORAVECZ ZSOLT50 lejfizetve
LEVENTE TAMAS50 lejfizetve
Kovacs Emoke Dr10 lejfizetve
Melinda Tamas50 lejfizetve
Szikszai Renáta50 lejfizetve
Emőke Boros35 lejfizetve
Emoke Barto20 lejfizetve
Albert Csilla10 lejfizetve